25/08/2026
Rio Verde - Otívar
Újabb régóta bakancslistás kirándulás. Eddig a nehézségek (2x1:45h autóút, belépő, ismeretlen útvonal) mindig visszariasztott minket, de most végre úgy tűnt, kicsit könnyebb elszánni magunkat (egy fesztivál miatt közelebb aludtunk sokkal, Léna pedig Magyarországon volt, így szabadabban fedezhettünk fel új helyeket).
Persze a fesztiválozás közben a "koránkelés" és az "időben indulás" nem annyira realista kifejezések, így kb. délután egyre értünk a bejárati kapuhoz csak. Elsőre kicsit visszariadtunk az előttünk sorban álló 6 autótól, de hamar kiderült, tulajdonképpen egész jókor jöttünk, hamarosan legalább ennyien álltak mögöttünk is.
A túraterület ezen bejárata és az oda vezető utolsó pár kilométernyi út több magánfarmon ezet keresztül, ezért egyrészt belépőt kérnek (5 EUR fejenként és 5EUR az autóparkolás) másrészt korlátozzák, hányan hajthatnak be egyszerre (ha megteltek a parkolók, akkor ahány autó kihajt, annyian mehetnek be). Ez kényelmetlen kicsit, de így azért nem élvezhetetlen az út a tömegtől legalább. (A folyóhoz másik, ingyenes de messzebbről induló, gyalogos túraútvonalon is le lehet menni ingyen és szabadon, egyszer azt is megnézzük majd!)
Röpke egy óra várakozás (és folyamatos ki-hányadik-a-sorban egyeztetések) után már le is döcögtünk a meglepően hosszú földúton a völgybe, ahol egyik pillanatról a másikra a poros forró olivafás után hihetetlenül gyönyörű színek és kellemes hűvösebb levegő fogadott. Kicsit nehezített a helyzeten, hogy a magunkkal vitt nagyobb vízhatlan zsák az első folyóátkelésnél megadta magát, de gyorsan átterveztük a felszerelést (értsd: 90%-át hátrahagytuk és csak a kis kétliteres vízhatlan zsákot valamint pár palack vizet és 2-3 almát vittünk tovább), de persze ezen a ponton már semmiképpen sem akartunk visszafordulni.
Az útvonal nem okozott csalódást (sőt), minden kis medence, vízesés, függőhíd és kilátó fotózásért könyörgött. Mivel volt pár 4-10 méter magas vízesés, ahol megfelelő felszerelés (kötelek, beülő, sisak stb.) híján veszélyesnek tűnt a leereszkedés, ezért kb. az út felét a hegyoldalban kerülő ösvényen tettük meg (ez a séta valójában azért 40C fokban hegyi túrát jelentett, kellett közben, hogy a cél lebegjen a szemünk előtt) és csak utána ereszkedtünk le a mederbe. Az utolsó vízesésnél még felfrissítettük magunkat kis úszással, aztán elindultunk visszafelé, hogy elérjük a "kapuzárást", azért a kijáratnál - közvetlenül az emberek mellett - még elköszönt tőlünk egy hegyikecske kisgidájával.
Jövünk még ide vissza persze, ne aggódjatok!
