04/12/2025
Almería - második nap
Szerencsére nem én voltam most a főfőnök, így a reggel nyolckor ajtóban vigyázzbanállás helyett (nem lesz így idő semmire!!!) kényelmes és kiadós reggelivel indítottuk a napot, hogy
aztán meginduljunk a Cabo de Gata nemzeti park felé, amit a következő két napban kerülgetni fogunk. Az út sólepárlóvá átalakított lagúnák és a tenger között vezetett, de ízelítőt kaptunk már az egyetlen világűrből is látható emberi építményegyüttes széléből is: az almériai melegházakból. Hektárszámra (sokáig kell számolni, a legutóbbi becslés szerint 40.000 hektár a területük) állnak mindenhol a 1.5-2 emelet magas fólia- vagy üvegborítású melegházak, gyakorlatilag Európában ha bárhol zöldséget vesz az ember (különösen szezonon kívül), igen nagy eséllyel innen származik a paradicsom, kaliforniai paprika, uborka, saláta stb. szinte az összes boltban. A mezőgazdasági gyorstalpaló után visszatértünk a klasszikusabb utazási látnivalókhoz, a Faro de de Cabo de Gata világítótornyához és a mellette található híres Szirén-sziklákhoz. Innen a nemzeti park felé autóval nem lehet továbbhaladni, így a visszaút egy része már ismert volt, de nem bírtuk ki, hogy ne ugorjunk be az egyik helyi só"gyártó" üzemébe egy gyors látogatásra, ha már itt voltunk.
Az autós kirándulás után egy kis túrát terveztem, Níjar mellett van egy régi vulkáni kráter, ami könnyen megközelíthető (2-3km séta az egész nem nagyon nehéz terepen) és a bennem élő gyereknek régóta fájt a foga meglátogatni, mert azt olvastam, hogy szép gránátokat (nem a veszélyes, hanem az ásvány! :) lehet találni benne. Hittem is meg nem is, még a kráter peremén felmászva (jól magam mögött hagyva izgalmamban a többieket) is azt gondoltam, hogy ha szerencsénk van, azért csak látunk 1-2 darab féldrágakövet ami hunyorítva szépnek is mondható. Ehhez képest lenézve százával ropogtak a talpam alatt a kisebb-nagyobb vörösen csillogó kavicsok, így gyorsan megnyugodtam, hogy nem kell magyarázkodni sokat majd, miért is jöttünk ide. Egy bő órával később az expedíció egyetlen valódi felnőtt (hölgy) tagja kicsit már emelt hangon kérdezgetett minket, hogy mégis meddig tervezünk gugolva kavicsokat gyűjteni, mire mi biztosítottuk, hogy már gyakorlatilag végeztünk és amúgy is akkor hagyjuk abba a dolgot, amikor akarjuk. Újabb 30 perccel később tovább is indultunk, szóval tulajdonképpen igazat mondtunk! :D
Szerencsére a krátertől pár km-re már meg is érkezik az ember Níjar falujába, ahol villámgyors étteremkeresést követően (utazáskor mindig gyorsan telik az idő, 4 után pedig nincs konyha a legtöbb helyen egészen 8 utánig) telefaltuk magunkat és hát meg kellett kóstolni a helyi sütiket is!
A nap lezárásaként strandlátogatás volt az elképzelés, de kicsit csúszott a program (valakik miatt!), így éppen csak naplemente előtt értünk a Playa de los Mu***os fölötti parkolóba. (A helyieknek
azért van egy gótikus lelkületük, a környékbeli strandok neve mind olyasmi, hogy halottak strandja, mészárlás strandja és hasonlók.) Itt rövid elbizonytalanodást követően "még pont leérünk" felkiáltással elindultam lefelé, a többiek hősiesen bár több realitásérzékkel ellátva kicsit aggódva követtek a sziklás ösvényen. Én szaladva valóban pont leértem (na ugye!) és pont elkaptam az arany óra utolsó 10 percét is még a strandon. Persze ez azzal járt, hogy a felfelé sétát már szinte teljes sötétben, telefonnal világítva ejtettük meg, próbáltam nem azon gondolkodni, mit moroghatnak a többiek magukban rólam és kedves felmenőimről különös tekintettel az időérzékemre.
A hazaút a szállásra szerencsére nem volt vészesen hosszú, tréfálkozással és IGEN széles körből táplálkozú zenék hallgatásával valahogyan csak ébren maradtunk, de otthon már nem kellett altatni senkit se sokáig, még nekem se jutott eszembe az esti városi séta, pedig ritka az ilyesmi.
Másnap úgy gondoltuk, megpróbálunk korábban eljutni a strand(ok)ra és a sivatagban is jó lenne kis gyalogtúra még az út lezárásaként, ezekről a következő posztban referálok majd!
