06/09/2026
Day 1285, 85 km
A nap azzal kezdődött, hogy a Couchsurfing-szállásadóm, Davíd és a szülei megtömtek reggelivel, majd bicikliztem kb 30 km-t a Panamerican Highwayen, vagyis a Kolumbiát átszelő fő úton. Erről azt kell tudni, hogy minden külföldinek nagyon erősen ajánlják, hogy egész végig ott maradjanak, mert a kisebb, másodrendű utak nagy eséllyel veszélyes helyekre vihetik az utazót.
Cauca tartományban vagyok, ami egész Kolumbián belül a többi tartományhoz képest is veszélyes. Több biciklis fegyveres rablásról számolt be.
Cali városától délre veszélyes a helyzet, míg onnan északra számottevően jobb.
Szóval, még a Panamerican mentén beültem ebédelni, ahol egy kedves helyi párral szóba elegyedtem. Ők is, és Davíd is megnyugtattak, hogy a fő utat elhagyva annyira mégsem rossz a helyzet. Tehát elhagytam a fő utat.
Bizony ám, de én vagyok itt hetedhét határon az egyetlen 193 cm magas, szőke külföldi, aki törve beszéli a spanyolt. Két német autóst a Timba nevű faluban, ahova holnap megyek, a rendőrség megállított, elvették a kocsikulcsot, és csak akkor adták vissza, amikor megbizonyosodtak, hogy nem az Egyesült Államokból származnak. A helyi rendőrség igazából a helyi gerilla.
De láttam én Che Guevara, Egy motoros naplója című filmet. Gyűlöli a dél-amerikai gerilla a kapitalista imperialistákat. Ezért amikor ma késő délután egy motorbiciklis megállított, és megláttam a srác szemeit, tudtam, na, lehet, mégsem olyan rózsás itt a hangulat. Soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetet. Szerencsére emberek által körülöttünk, amikor agresszívan megkérdezte: "Melyik országból jössz?" Játszottam a hülyét, hogy nem értek spanyolul. Nem tágított. "Melyik országból jössz?!" Én pedig teljes higgadtsággal feleltem: "Suecia". Intett, hogy tovább mehetek. Az egyik férfi, aki látta a jelenetet, mondta, hogy az ilyen fiúknál fegyver van.
Félelem. Ez szállta meg a fejemet, de csak a fejemet. Nem hagytam, hogy áthatolja az egész testemet. Nyugodtan, magabiztosan tovább tekertem, és hatalmas szerencsémre egész végig lejtő volt. Közben állandóan néztem hátra, hogy követ-e. Néha megálltam kicsit olyan helyeken, ahol voltak emberek, és majdnem mindig voltak házak,vagy motorosok.
Hihetetlen, hogy Fredrika Eknek milyen igaza volt, hogy egyedüli nőként körbe biciklizni a Földet néha veszélyes, de sokszor megnyugtató, hiszen egy nő előtt nagyobb eséllyel megnyílnak ismeretlen emberek ajtajai. Nem tudja senki elképzelni, milyen nyugalom szállt meg engem, amikor az előttem és mögöttem levő motorokon nőket láttam.
Szóval, legurultam Suarez falujába, azt kívánva, bár lehetnék fekete bőrű 24 órára. Ezután beszéltem a leendő Couchsurfing-szállásadómmal Caliban, aki azt mondta, ne ezt kívánjam, hanem használjam a fizikai adottságaimat. Végtelenül fontos a magabiztos fellépés, amin a magas, vállas test sokat segít. Ezen kívül azt is mondta, hogy Svédország mentett meg. Jó híre van a száz éves skandináv szociáldemokráciának ezekben az országokban. És ez nem politika, ez történelem.
Féltem, de okosan használtam fel ezt az érzést. A félelem nagyon jó tanácsadó tud lenni, ha tudod uralni. Holnap pedig még 60 km vár, amíg megérkezem Caliba a gerilla által ellenőrzött területen. Sík az út, és sokan járnak motorral.
