07/08/2026
Hetente legalább egyszer végigsétálok a Rákóczi úton, a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar közti szakaszon. És ami azóta soha nem változott, az az, hogy a képen szereplő úr mindig ott ül ugyanazon a lépcsőn, ugyanazokkal a szatyrokkal, amelyekben nagy valószínűséggel az egész életét magával hordja. Már amennyiben hordja…
De ő mindig ott van. Ha esik, ha fúj, ha fagy. Pável mindig ott van.
Mert bizony úgy hívják, hogy Pável, ami számomra is tegnap derült ki, miután megint arra sétáltam, és megláttam Pávelt a képen szereplő pózban, a Rákóczi út 57/A előtt. Az emberek jöttek-mentek, kikerülték, elmentek mellette – amit, ne legyünk álszentek, én is megtettem már számtalanszor, amikor 20 fok volt.
De tegnap közel 40 volt, ami a járda aszfaltján… elképzelésem sincs, mennyi lehet. Úgy nagyjából: k***a sok.
Szóval sétálok a Rákóczin, amikor meglátom Pávelt a képen látható pózban, és nem tudtam mellette elmenni úgy, hogy ne tegyek valamit. Sajnos Pávelhez nem tudsz közel menni – legalábbis én biztosan nem tudtam –, mert mindig be van pisilve, bekakilva, és elviselhetetlen az a bűz, amit magából áraszt.
Ezért tisztes távolságból szólítgatom a sajátos nyelvezetemen:
– Bátyám, jól vagy?
– Tesóm, hallasz? Minden rendben?
Pável nem válaszolt. Láttam, hogy veszi a levegőt, tehát életben van. Gyorsan mérlegelek, hiszen hatalmas hőség van, és bármennyire is sajnálom a mentősöket, és nem értek egyet azzal, hogy a munkájuk nagy részét a mai világban önkívületi állapotban lévő drogosok és alkoholisták istápolása teszi ki, mégis úgy döntök: ebből bizony mentő lesz.
Mert ha abban a pillanatban még Pável nincs is közvetlen életveszélyben, ez nem biztos, hogy fél óra múlva is így lesz.
Épp hívom a mentőket, vonalban vagyok velük, egyeztetünk, hol vagyunk, milyen állapotban van a segítségre szoruló ember… amikor látom, hogy a hátam mögött az úton megáll egy rendőrautó.
Krisztián volt az és Bianka, a Készenléti Rendőrségtől, akikben volt annyi emberség, hogy hívás nélkül, maguktól megálltak, miután ők is látták, hogy ez nem a szokványos helyzet – itt valaki most bajban van.
Szóval jött Krisztián és Bianka, gyorsan felmérték a helyzetet, közben a diszpécser kérésére átadtam nekik a telefont, egyeztettek, miközben a mentő is elindult. Krisztián egy pillanatig sem törődött az orrfacsaró bűzzel, odalépett Pávelhez, és próbálta felébreszteni.
Sikerrel járt, hiszen Pável pár perc múlva magához tért.
Aztán figyelj, mert most kezdődött a pantomim. Pável nem tudott magyarul, angolul is csak keveset, mi meg szlovákul úgy nagyjából semennyit. Itt Bianka próbálta átvenni a kommunikációt, több-kevesebb sikerrel.
Kiderült, hogy Pávelnél semmilyen irat nincs, ami már csak azért is érdekes, hiszen nem magyar állampolgárként ő már legalább egy éve éjjel-nappal ott van Budapest egyik legforgalmasabb utcáján.
Szóval Pável el tudta mondani a nevét, el tudta mondani, hogy Szlovákiából jött… aztán ennyi. Próbáld meg így rendőrként azonosítani.
Sebaj, gondolta Bianka: hozzuk az arcfelismerő rendszert, majd az felismeri, és megállapítja Pável személyazonosságát. Pável azonban az arcfelismerő rendszer képességein is túljárt – ha nem is akarattal, de tény, hogy túljárt –, ugyanis a hónapok és évek alatt növesztett hajával és arcszőrzetével a rendszer számára teljesen ismeretlen volt.
A mentő viszonylag hamar kiért, ezután én megköszöntem a rendőröknek, illetve a mentősöknek a munkájukat, és elindultam a dolgomra.
❤️ Kedves Krisztián!
❤️ Kedves Bianka!
Végtelenül hálás vagyok a tegnapi munkátokért, amelynek szemtanúja voltam, hiszen ebben a fél órában értelmet adtatok annak a szlogennek, amely minden autótok oldalán ott van.
Szolgálunk és védünk!
És ti tegnap este ezt tettétek. Büszke vagyok rátok. Köszönöm. 🙏💕
🚑 Kedves mentősök!
Sajnálom, hogy a piszkos munka nagy részét nektek kell elvégezni, de egyszerű állampolgárként mi nem tudunk máshoz fordulni, mint hozzátok ilyen helyzetekben.
Köszönöm a mindennapi munkátokat. Hatalmas kitartást kívánok nektek. Rátok fér. Köszönöm. 🙏💕
🚌 Kedves utasaim! ❤️ Kedves olvasó!
Függetlenül attól, hogy mindannyian neheztelünk erre a helyzetre, ami a hosszú évek során kialakult a kezeletlen hajléktalanhelyzetből kifolyólag,és a probléma szó szerint a szemünk előtt, az utcán hever.
Mégis arra kérlek benneteket, hogy ebben a nagy melegben ne menjetek el az emberek mellett. Megjegyzem, máskor sem, de ebben a hőségben kifejezetten fontos, hogy figyeljünk egymásra.
Szinte biztos, hogy a mentősök sem fognak örülni, amikor meglátják azt, akiért jöttek, de ez sem azért van, mert nem akarnak segíteni, hanem mert pontosan tudják, hogy egy jól működő szociális védőhálóval – ha a jelenlegi helyzet teljesen nem is lenne megszüntethető –, az biztos, hogy nagymértékben mérsékelhető lenne ez a probléma.
Én csak egy buszvezető vagyok. Nem értek ehhez, nem tudom, hogyan lehetne kezelni a helyzetet, viszont abban százszázalékig biztos vagyok, hogy a közösségnek ereje van, amikor társadalmilag fontos kérdésekben akarjuk hallatni a hangunkat.
Ezért arra kérlek benneteket: amennyiben egyetértetek velem abban, hogy a jelenlegi kritikus állapotokat valahogyan kezelni kellene, akkor írjátok le a véleményeteket kommentben. Leírhatjátok a személyes tapasztalataitokat is, illetve az is hatalmas segítség, ha lájkoljátok és megosztjátok ezt a bejegyzést.
Nagyon vigyázzatok magatokra,köszönöm 🙏💕
